Ohhh, Gibraltár! Itt a tökéletes példa arra, hogy hiába tervez előre az ember, mégis lehetnek akadályok utunk során.

Nagyon vártam a gibraltári utazásomat. Emlékszek a neten szorgosan próbáltam összegyűjteni mindenféle információt, de olyan oldal, ami kielégítette volna a kíváncsiságomat, ahol minden kérdésre választ kaptam volna, azt sehol se találtam.

Málagáról naponta 5 buszjárat indul La Linea de la Conception határmenti városkába. 3 órás út során eljuthatunk Európa legdélebbi pontjára. Az első busz reggel 7 órakor indult és számolva az úti idővel és a terveimmel, el kellett érnem a járatot. Így nagyon korán keltem, majd 6 órakor a sötét, kihalt városban elindultam a buszállomásra. Persze nem tudtam pontosan, hogy hol van, de pik-pak megtaláltam. Néhány ember lézengett csupán a váróban. A jegypénztárak sokaságában nem is tudtam hirtelen, hogy hol kérjem a jegyemet. Tudni kell, hogy kb. 5 busztársaság indítja járatait, de nem mindegy hol váltunk rá jegyet. Hamar megoldottam a helyzetet, hisz csak 2 pénztár volt nyitva reggel fél 7-kor :). A jegyen szerepelt az ülésünk száma is, így olyan mintha egy helyjeggyel közlekedtünk volna.

10 órára a spanyol városba is értem. Leszállva a buszról szörnyű szélsüvítés csapott meg, az eddigi kellemes tavaszi időt felváltotta az őszi szél és még lógott az eső lába is. De a borús idő se szegte a kedvem, ha már itt vagyok akkor irány a határ. Gibraltár brit terület, így Spanyolországból számítani kellett egy kisebb ellenőrzésre. Útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal  uniós állampolgárok átléphetik a határt. De vajon meddig fog ez így menni? A Brexitnek köszönhetően érezhető az aggódás, hisz a spanyolok továbbra is igényt tartanak Gibraltár területére. Rengeteg spanyol jár át dolgozni, így ez a helyzet újabb nehézségeket szül. Az ellenőrzés mértéke napszakonként változhat. Mindkét oldalon két-két csarnok található, rengeteg beléptető kapuval, amelyek automatikusan kinyílnak, ha leolvastatjuk szkenneren az okmányunkat. Viszont olyan is van, hogy tárt kapukkal fogadnak, pillanatok alatt át lehet sétálni, miközben a határőrök csak rápillantanak az igazolványunkra. Hála Istennek én is így jártam, sőt visszafelé még fel se mutattam az okmányomat. Ahhoz, hogy átjussunk Gibraltárra, a repülőtér kifutópályáján kell végig mennünk. Igen, a kifutópályán! Nem kétséges, hogy a világ egyik legveszélyesebb repülőtere ez, nagyon rövid a kifutópálya és a szikla miatt szinte mindig légörvény van. Mikor egy járat érkezik vagy indul megszólalnak a szirénák és a sorompókat lezárják. Olyan mintha egy vonat jönne. Miután a repülő elgurult, felhúzzák a sorompókat és mintha meg se állt volna az élet az autósok és a gyalogosok tovább közlekednek. A város egyik legnagyobb látványossága ez. Szerencsésnek mondhatom magam, mert én is tanúja lehettem egy repülőgép leszállásának. Miután átértem, lezárták a sorompókat és megvártam a repülőgép landolását. Hihetetlen élmény pár méter távolságból. :)

Miközben átsétál az ember a kifutópályán, hangosan figyelmeztetik, hogy ne szemeteljen, ne álljon meg, ne fényképezgessen. Pedig talán innen lehet a legjobb képeket készíteni a 426 méter magas szikláról. Persze azért én is lőttem pár képet. :)

A repülő sajnos meghozta az esőt is. Kb. 15 percig esett, addig behúzódtam egy épület árnyékába, majd irány a belváros. Emeletes buszok, piros telefonfülkék, Royal Mails postaládák és egyenruhás bobbyk közt sétálva egy kicsit Nagy-Britanniában érezhetjük magunkat, ugyanakkor Gibraltár megőrzi Andalúzia sajátosságait is. Az 1 km hosszú Main Street -en mindig hatalmas tömeg van, turisták hada lepi el a centrumot. 10 után már a kávézókban klasszikus english breakfast- öt is kaphatunk. Sikátoros, macskaköves utcákon hömpölyög a tömeg, miközben elegáns házak, világmárkák üzletei, kézműves boltok, jobbnál jobb éttermek és kávézók rengetegje várja az arra járókat. Gibraltár elég drága, viszont vámmentesen vásárolhatunk alkoholt, dohányárut és parfümöt is. Hivatalos fizetőeszköz a gibraltári font, de ugyanakkor elfogadnak a legtöbb helyen eurót is. Érdemes kártyával vásárolni, hisz nem számolnak fel kártyahasználati díjat. A helyiek angolul beszélnek, de ha mégse értenénk, akkor "gibraltáriul" beszélnek (spanyol-angol-arab nyelv keveréke). A Main Street-en található még a gibraltári parlament épülete, a városháza és a bíróság is.

Irány a szikla! A sziklán épült kilátókhoz többféle módon lehet feljutni. Tudtam, hogy a Main Street - en haladva megtalálom a Cable Car -t, vagyis a felvonó egyik állomást. Úgy gondoltam, hogy ez az egyik legjobb módja, hogy feljussak a hegy csúcsára, hisz 5-6 perc alatt felér, miközben pazar látvány tárul elénk. Ráadásul a jegyünk mellé kapunk egy 3 órás Wifi hozzáférést, így egyből adódik lehetőségünk megosztani a majmokkal készült közös képet, illetve a lélegzetállító panorámát. Online is megválthatjuk a jegyünket, mivel mindig kígyózó sorok állnak a pénztáraknál. Én is gondolkodtam ezen a lehetőségén, de jó, hogy nem vettem meg előre, hisz a Cable Car nem működött. :( Odaérek és ez a látvány fogadott.

Arcomon a csalódottság tükröződött, mert mindenképp szerettem volna felmenni a majmokhoz. Sebaj gondoltam, útközben láttam egy táblát, hogy gyalogosan is fel lehet menni. Na majd én felmegyek! Megtaláltam a túravezető táblákat és neki is vágtam. Akinek van esze, az nem vág bele! :) Kígyózó lépcsők visznek felfelé a hegyen, de az ember mikor felfelé néz, azt hiszi, hogy sose lesz vége. Pár méterenként meg kellett állnom, kifújni magam (a betegségemnek ez megint jót tett), majd újult erővel tovább haladni. Közbe rácsodálkoztam, hogy hogyan lakhat valaki itt a hegyen, hisz itt közlekedni sem lehet... 10 perces erőfeszítésem végén egy buszmegállóba botlottam. Mondom, akármerre is visz a busz, én felszállok, mert ezt a kemény túrát már nem lehet kibírni. (Mint utólag kiderült, nem sokat kellett volna már mennem az első kilátópontig.). A buszmegállóban közben megnéztem, hogy melyik busz merre is közlekedik. A 2-es buszra lettem figyelmes, hogy a végállomása az Europa Point. Oda is elszerettem volna jutni, így már csak vissza kellett mennem a belvárosba, majd felpattannom egy mini buszra és ott is voltam. Így is történt, persze, csak hogy ne tudjak örülni ennek a kis apróságnak, ahogy leszálltam a 2-es buszról ismét egy szakadó eső zúdult a nyakamba, a szél meg majdnem felkapott. Nem is csoda, hisz egyik oldalról az Atlanti-óceán, a másik részről pedig a Mediterrán-tenger hűs fuvallatait éreztem. Persze a képeken ezek a szösszenetek nem látszanak. :)

20 perc lefagyás után kisütött a nap, majd újabb esőzés következett. Ekkor úgy éreztem, hogy már nem akarok itt lenni, tiszta olyan mintha Angliában lennék, csak az eső és az eső....  De egy valami miatt visszatérek még a belvárosba és az nem más, mint a hűtőmágnes. :) Persze a buszon ülve, csak reménykedtem picit abban, hogy azért eláll az eső. Imáim meghallgatásra találtak, míg a Main Street -en haladtam. Ekkor lettem figyelmes egy hirdetésre, hogy autóval visznek fel csapatokat a majmokhoz, és egyéb kilátóknál is megállnak. Hurrá, megörültem a hírnek és rögtön jelentkeztem is. Belgákkal, svédekkel és hollandok társaságában hallgattam a túravezetőnket Gibraltár történetéről. A legnagyobb élmény persze az volt, amikor találkoztam a berber majmokkal. Ezek a majmok őshonosak itt, mindegyiket számon tartják (chip) és az ellátásukról is gondoskodnak. Be vannak oltva, de azért nem árt vigyázni velük. Nem szabad őket etetni és jobb, ha semmilyen zacskót nem csörgetünk meg előttük, hisz azonnal ott teremnek és lecsapnak rájuk. Úgy tartja a mondás, hogy míg a berber majmok a sziklán élnek, addig Gibraltár brit terület marad. Viszont, ha kihalnak, akkor spanyol területté válik.

Megvolt a pár perces örömöm, majd persze a kilátóknál pazar panoráma tárult elém. Még a pici napsütésnek hála Marokkó hegyvonalait is láthattam.

Egynapos itt létem során azért csak sikerült megnéznem amiket szeretettem volna. Igaz volt, hogy az időjárással dacolva, a meredek heggyel, a közlekedés hiányával és egyéb problémával találtam szembe magamat, mégis eljutottam egy fantasztikus helyre. Újabb pipa a bakancslistámon. Persze jobb időben jobban tudtam volna élvezni, de úgy van jól minden, ahogy történt. :)

Már csak egy újabb 3 órás busz út várt rám, hogy visszatérjek Málagára.

A holnap megint csak új felfedezéseket tartogatott .... :)

Üdv:

Viki