Albánia, a Balkán rejtett kincse címet méltán viselheti; hisz számos hegyvidéki és természeti szépségei mellett a Riviéra mesébe illő tengerpartjai csábítják az ide érkező turistákat. Mégis mindenki első hallásra meglepődött, hogy hova is készülődök már megint?! Ráadásul tetőzte az indulás előtti földrengés az aggodalmakat. De mi alig vártuk barátnőmmel az indulás napját. Érezhető volt már, hogy nagyon ránk fér a pihenés.

Repülőnk Tirana repterére érkezett. Onnan pedig transzferrel indultunk neki a hosszú, 4 órás útnak, hisz úticélunk Ksamil volt. A transzfert egy magyar leányzón keresztül foglaltuk. Őszintén a szervezés elég sok problémát hagy maga mögött és sok mindenben kéne még fejlődniük, de a lényeg, hogy eljutottunk A-ból B pontba. 4-en vágtunk neki az útnak, 2 győri lány társaságában. Az út kicsit filmekbe illet, a sofőrünknek 5 percenkén csöngött a telefonja, folyamatosan ment a business, szinte fél óránként megálltunk csomagot lerakni, majd felvenni. Még a rendőrök is leintették a kis buszunkat, de hát még ők is "zsebbe" voltak. Néhány vicces szóváltás után (igazoltatás nélkül) tovább robogtunk Albánia déli részére. A kedvencem persze a sofőrünk üléshuzata; egy rongyszőnyeg volt. :)

Hotelünket elfoglalva szembesültünk a ténnyel, hogy miénk az egész ház. Csúcsszuper, jöhet a pihenés. A másnap csak is erről szólt. Reggeli után (amit frissen a tulaj nénink készített) a környéket felfedeztük, majd irány a tenger. A leghíresebb partrészeket körbejártuk (Bora Bora Beach, Lori Beach, Tre Ishujt, Africana Beach..). Egy-egy partszakaszt kinéztünk magunknak, melyet el is foglaltunk. Olyan jól eső érzés volt a tömegtől mentesen élvezni a tengert és csak a D-vitamint gyűjteni így október közepén.

Következő napon már azért aktívabbak voltunk. Délelőtt a Butrint Nemzeti Parkban voltunk. Első kis stoppos utunk volt, pedig csak a buszt vártuk. Itt teljesen megszokott, elfogadott tény, ha az ember stoppol, vagy csak kiáll a buszmegállóba és már szólítják is le az embereket a sofőrök. Butrint 1992 óta a világörökségi listán szerepel. Gyönyörű helyen fekszik ez az ókori római romváros, mely az elmúlt 2000 év valamennyi korszakát tárja a szemünk elé. Igaz nem egy Róma vagy Athén, de a maga nemében csodálatos (bárha érdekel a történelem). Van itt ókori színház, vár, oroszlános kapu, bazilika is. Ezen a hatalmas területen fenyők, ciprusok, kaktuszok csodálhatók meg. Rendkívül gazdag madárvilággal találkozhatunk itt. Továbbá, komppal át lehet menni a Butrinti-tó másik oldalára is.

Történelmi, kulturális kikapcsolódás után busszal Sarandába mentünk. Gondoltuk itt is felfedezzük a partokat és strandolunk is. Őszintén csalódás volt. Sehol egy szép partszakasz; kavicsos, koszos kikötőváros volt. Az egész várost a domboldalra építették és szinte labirintusszerű volt. De ha már itt vagyunk, akkor megnéztük, hogy honnan indulnak a hajók Korfu szigetére és meg is váltottuk előre a jegyünket. Ezek után úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk és a saját partunk nyugodtságát élvezzük ki.

Másnapi programunk Gijokastra és a Kékszem-forrás volt. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, hisz a közlekedés nem éppen "menetrendszerű", sőt mondhatni kicsit kaotikusnak; de ez nem szegte a kedvünket. Ksamilból busszal mentünk Sarandába. Ott nincs igazi buszállomás és semmi sincs kiírva. Azt tudtam, hogy Tirana vagy Berat felé menő kisbuszok megállnak, érintik Gijokastra városát is. Így busz vadászásba kezdtünk. Találtunk is rögtön egy Tiranába tartó járatot. Megkérdeztem, hogy megáll-e Gijokastrában. A válasz igen volt, majd egy gyors ár megegyezést követően vártuk az indulást. Elég hosszú, szerpentines úton tudtunk eljutni. A viszonylag közeli táv több órásra keredett. A főúton megállt a kisbusz, mi gyorsan kihuppantunk és a GPS-nek köszönhetően egyenesen a vár felé vettük az irányt. Csúszós, macskaköves út kanyarodott végig. Persze kitáblázva semmi, csak a célban. A vár lábánál található az óváros rész, leghíresebb az oszmán stílusú bazár sor. Helyi árusok kézműves portékáiból választhatunk. S ha megéheznénk, a tradicionális konyha ételei várnak ránk. 2005 óta az Unesco világörökségi listáján szerepel az óváros. A városban hiányoznak a terek, parkok. Felfedezhetünk egy erődített házakból álló negyedet, kb. 500 házzal, melyben a mai napig élnek. A város fölé emelkedő 336 méter magasan álló várból gyönyörű a kilátás, belátni az egész várost. Itt található Gijokastra jelképe, egy óratorony is. A várban kapott helyett egy fegyvermúzeum és egy lelőtt amerika Lockhead T-33-as vadászgép is.

Várlátogatás után visszatértünk a főútra és kerestük a buszmegállónkat. Persze semmi nincs kiírva, így csak az érzékeinkre voltunk utalva. Egy buszmegállóhoz értünk és megkérdeztem a trafikos fickót, hogy itt megáll-e a Sarandába tartó busz. A válasz igen volt, de hogy mikor, na az egy másik kérdés volt. Épp, hogy leültem, már egy másik fickó szólított le, hogy merre megyünk. Na, még stoppolni se kell, már egyből letámadják az embert! Gyors értekezés után útnak indultunk a Kékszem-forráshoz. Kocsink kicsit megviselt állapotban volt, de élveztük, hogy száguldhatunk a forrás felé.

Egy tábla jelzi a főúton, hogy merre kell a Kékszem-forrás felé menni. Kezdetét vette a kb. 2 km-es gyalogtúra. Féltávnál van egy őr, aki belépőt szed a látogatásért. Ez egy "jelképes" összeg. Sokan jönnek kempingezni is erre a vidékre. Őszintén megérte ez a gyönyörű forrás, hogy eljöttünk.

A főútra visszasétálva kezdődtek csak az igazán stoppos kalandok. Ahhoz, hogy hazaérjünk igen bőszen kellett próbálkozni. A legtöbb kocsiból csak dudáltak, integettek, más turista meg nem akart elvinni minket a bérelt autójukkal. 10-15 perc próbálokozás után egy fullos verda és tulaja társaságát élvezhettük. És nem egy férfi vett fel 2 nőt, hanem pont egy csinos, munkából hazamenő üzletasszony. Hamar szóba is elegyedtünk, közbe megálltunk egy forrásnál, ahol megtöltöttük vizes palackjainkat. Útközben kiderült, hogy ő is Ksamilba tart, így megkérdezte, hogy akarunk e vele tovább menni?! Ő csak felveszi a beteg gyermekét Sarandában is indulhatunk is. Eléggé kapóra jött nekünk ez a kis stoppolás. Gyorsan megbeszéltük az anyagi dolgokat is. Ő akár ingyen is fuvarozott volna minket, de ha szeretnénk akkor ránk bízta, hogy mennyit szánunk a hazajövetelünkre. Nagy csodálkozás után, viszonylag potom pénzből megúsztuk a visszajövetelt. :)

Következő napunkon áthajóztunk Korfu szigetére. Ksamilból bebuszoztunk Sarandába, onnan meg már tudtuk az utat a hajóállomásra. Még jó, hogy előre megváltottuk a jegyet. Komoly kis ellenőrzésekre lehet számolni itt, mintha egy repülőtéren lennénk. Nem is csoda, hisz országot váltunk röpke 40 perc alatt. Első hajóval mentünk, hisz az egész napot Korfun szerettük volna tölteni és napi csak 3 járat van. De, ami a legfontosabb, hogy Korfun számolni kellett az időeltolódással, + 1 óra volt ott. A szigetre lépve újabb határellenőrzés van. Nekünk nagyon kellett sietnünk, hisz a buszunk indulásáig nem sok időnk volt (buszmegálló meg ugye ki tudja, hogy merre van?!). Paleokastritsa gyönyörű vidéke volt a célunk. Szerencsére időben megtaláltuk a megállót. A buszról egy fiatal srác leszállt és úgy mondta, hogy merre megy a busz. Buszjegyet is nála kellett váltani. Kb. 40 perc alatt átértünk a sziget másik oldalára. Egyszerűen gyönyörű táj fogadott minket. Felsétáltunk a kilátópontig, majd irány a tenger. Hihetetlen kristálytiszta színe volt, sokan snorkeleztek is.

Strandolás után Korfu város óvárosában barangoltunk. Itt is van bazár; limoncellotól ékszereken át, szamártejből készült dolgokat és egyéb csecsebecséket is lehet kapni. De nekem csak egy vágyam volt, egy igazi finom görög gyrost megenni! :) Sikerült is, nagyon fincsi volt.

Hazafele az utolsó hajóval jöttünk Sarandába. Ez nem volt egy gyors hajó, mondhatnám inkább kompnak és több, mint 1 óra volt az utazási idő. A kikötőből 5 percünk volt kiérni a buszmegállóba, a Ksamilba tartó buszunkhoz. Ahogy beért a hajó mi már futni kezdtünk. Persze újabb ellenőrzés, majd rohanás. Kb. úgy nézhettünk ki, mint 2 csempész, aki szalad az ellenőrzés elől. A buszunk meg sehol se volt, csak vártunk és vártunk. Erre odajött egy srác, hogy ne is várjunk buszt, mert nem jár. Mondom tesó nem versz át, a menetrend szerint kell jönnie. Meg alapból eléggé arra ment ki, hogy elfuvarozzon minket. Erre odaküldött egy másik fickót, aki nagyjából tudott angolul, hogy elmagyarázza, hogy tényleg nem fog busz jönni. Ezzel a csodás hírrel megindultunk a városközpont felé. Persze eltévedtünk, majd egy aranyos néni kísért minket el. Ott se jött busz, így késő este már nem akartunk stoppolni, maradt a taxizás lehetősége. Horror összegért akartak minket elfuvarozni, majd gyors alkudozásba kezdtem. Szerencsére sikerült elérnem némi kedvezményt. :)

Utolsó napunkon már csak a transzferünket vártuk, hogy elvigyen minket a reptérre. Mivel este indult a gép, gondoltuk szétnézünk Tirana városában is. De a sofőrünk eléggé le akart minket húzni anyagilag, így inkább nem kértünk belőle.

Összegezve picit elég vegyes érzéseim vannak Albániával kapcsolatban. Az emberek néhol elfogadják a turistákat, néhol meg nem. Pedig érezhető, hogy néhány éven belül elég felkapott hely lesz Albánia, főleg a Riviéra. Rengeteg szálloda épül, bár a többségük szezonon kívül bezárja kapuit. Az emberek, főleg a nők vendégszeretőek, kedvesek viszont a fériakban benne van a "pénzlehúzás" igénye (saját tapasztalat). A többség nem beszél semmilyen idegennyelvet, az angollal is nehezen boldogultunk. Sok helyen maradt a kézzel-labbal mutogatás is. A legtöbb helyen csak készpénzzel lehet fizetni. Eurót érdemes magatokkal vinni, azt váltják elég korrekt áron. Ami viszont csábító, hogy az árak nagyon olcsók. Kis pénzből egy kellemes nyaralást lehet összehozni. Az ételek ízvilágában főleg olasz, görög hatást élvezhetünk. Sok helyen van pizzéria, fast food és persze a tenger adta finom és különböző halak sokaságából választhatunk. Érdemes kipróbálni!

Mindenesetre én jól éreztem magam, tényleg tudtam pihenni, sőt még lebarnulni így ősszel. :) Még pár napot szívesen maradtam volna (Korfu szigetén is).

Üdv: Viki